Most már alanyként átérzem a sikertelen lombik érzelmi töltetét. Nem gondoltam volna, hogy így tud fájni... Össze nem hasonlítható a spontán ciklusos nemvárttal, sőt még a sikertelen inszeminációkkal sem. Ez annál sokkal kegyetlenebb! Megbirkózni azzal a tudattal, hogy a "Sejtecskéink", akik belőlem, meg az általam legjobban szeretett férfiéból lettek egyek, nem akartak minket... Miért??? Miért kell nekünk ennyit harcolni azért, amit más kérés nélkül is megkap??
Fáj. Rohadtul fáj... Még ma. Holnap is fog. Holnapután sem felejtem el, de minden nappal egy kicsit könnyebb lesz talán.
Rohadtul gyenge vagyok! Sokkal erősebbnek gondoltam magam! Hiába tudtam, éreztem, hogy nem sikerült, a lelkem mélyén bíztam benne... Teljesen kiborultam és összetörtem. Bőgök megállás nélkül. Felemészt az önsajnálat. Talán most nem is akarok erős lenni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése